5. osztály honismeret - Szülőföldem

Szülőföldem

/Kovács Bendegúz munkája/

A szülőföld nagyon egyszerűen megfogalmazva az emberek számára az a hely, ahol megszülettek. Az én szülőföldem Magyarország. Az ország szívében, Székesfehérváron születtem, és itt élek.

A szülőföld fogalma azonban nem merül ki a születési hely meghatározásánál. Az anyaföldhöz kötődnek a gyökereink, szüleink, nagyszüleink, dédszüleink. Ezen a helyen növekedünk, ide kötnek az emlékeink, családi történeteink, különböző tárgyak...

Székesfehérvári születésű vagyok, szüleim és nagyszüleim is Fejér megyéből származnak, és jelenleg is itt élünk mindannyian. Itt van az otthonom. Rengeteg izgalmas kaland, csodás emlék köt ide.

A szüleimmel nagyon sokat kirándulunk a természetben, bejárjuk az országot, kiállításokra és múzeumokba is megyünk. Számtalan gyönyörű helyen megfordulunk, van, ahová szinte minden évben elmegyünk. Ilyen hely például Csókakő, ahol minden évben felkapaszkodunk a meredek hegyoldalon a vár kapujáig; az Alcsúti Arborétum, ahol rendszeresen megnézzük kora tavasszal a hóvirágmezőt és a júniusi szentjánosbogár-rajzást. Ezen kívül sok szép hely található még Magyarországon, köztük a Balaton, a Bakony, a Velencei-tó, a Kékestető. Gyönyörű országunk van, és ezek a kirándulások feltöltenek lelkileg, és nagyon jó érzés bebarangolni, megismerni az országot, ahol születtem.

Nem szükséges azonban kimozdulni otthonról, hogy kedves emlékek jussanak eszembe, hiszen születésem óta megszámlálhatatlan dolog történt velem, melyek nagy része boldogsággal tölt el, ha rájuk gondolok, van azonban néhány, mely a történések pillanatában kellemetlen, vagy akár fájdalmas is volt, de idővel ezek az emlékek is megszépülnek. Ezekre írok néhány példát is: születésnapi partik, medencézés, társasozás a családdal…; kéztörés, biciklibaleset…

Feltétlenül írni szeretnék ételeinkről, melyek elkészítése nemcsak országonként, hanem tájanként is változó lehet. Finomabbnál finomabb tipikus magyar étkeink vannak, amelyeket a hozzánk érkező külföldi turisták is szívesen fogyasztanak. Néhány kedvencemet felsorolom: gulyásleves, pörkölt, töltött káposzta, dobos torta.

Mindenképpen meg kell említenem nyelvünket. A magyar nyelv az egyik legnehezebb és legszebb a világon.

Fontosnak tartom a népszokásainkat, népdalainkat, melyeket elődeinktől örököltünk.

Nagyon szeretem ezt a helyet, szép tájai, nevezetességei örökre megmaradnak nemcsak az emlékeimben, hanem a szívemben is.

Fogalmazásomhoz csatolom Radnóti Miklós versét, melynek kijelölt része pontosan kifejezi mit is jelent számomra a szülőföldem.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.